- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Az AMÍGÓ KLUB és a CSALIBUTIK HORGÁSZBOLT közös szervezésben gyermek horgászversenyt rendez 2011. szeptember 4-én vasárnap 8:00 órától az AMÍGÓ tavon, melyre várunk minden horgászni tudó és nem tudó gyerekeket 14 éves korig.
Igazság szerint, idén a szabadságomat Zsennyén töltöttem és meg kellett állapítanom, hogy horgászataim során, néha problémába ütközetem.
Match bottal harcsára az Amígón?
Mostanában nagyon sok elfoglaltságom akadt, s ennek következménye ként nem jutottam ki horgászni. Természetesen ez alól kivétel az a néhány verseny melyen részt vettem, mindenféle előzetes tréning nélkül.
Elérkezett a sokak számára sors döntő negyedik, egyben utolsó forduló. A mai teljesítményektől függ, hogy egyesek bejutnak e a döntőbe.
Tisztulni látszik az előző két forduló kautikus helyzete. A mai nap után már többen tisztában lettek azzal, hogy a holnapi záró fordulón mit kell minimum teljesíteniük a továbbjutásért, illetve,hogy eredményük a mai nap után már nem elég a továbbjutáshoz.
Horogra akadt az első két forduló legnagyobb hala. Faja:tőponty Súlya: 8990 gramm Szerelés: match bot,14-es főzsinór, 12-es előke, 14-es horog Fárasztási idő: 65 perc Horgász neve: Böde Gábor ,
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 260 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos