- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Ezzel a szlogennel került megrendezésre a CsaliButik már hagyományossá vált gyerek horgászversenye. Az idén is a nyírábrányi Dávid tanya Kilótó-taván mérhették össze horgásztudásukat és szerencséjüket a résztvevő horgászpalánták. A versenyről készült képeket itt tekinthetik meg. Video később!
Kedves gyerekek, apukák, anyukák, papák, mamák!
2013. június 23-án vasárnap akkor is megtartjuk a gyerek horgászversenyt, ha kicsi lego traktorok hullanak az égből. Részletek itt, sms megy, találkozunk vasárnap reggel.
Takácsné Gáspár Éva
Véget ért a Hobby Bolt által rendezett Csapatépítő kupa. A megmérettetésnek a Silver horgásztó adott otthont. 13 versenyző nevezett a 4 órás versenyre, amely reggel nyolctól délig tartott.
Azt gondoltam, hogy szervezek egy olyan horgászversenyt, ahol a horgászegyesületek versenyezni szerető tagjai egy baráti pecán mérik össze tudásukat egy olyan tavon, aminek a mélysége nem a megszokott, nem mondható átlagosnak. Hogy kevés a nevezésre szánt idő? Aki ráér és részt akar venni, annak elég egy gyors döntés, és már be is nevezett.
Remélem sokan leszünk így!
Jónás József
Június 14-én 24 órakor véget ér a ponty és a 80 cm-nél kisebb folyami harcsa fogásának tilalmi időszaka is.
Kedves gyerekek és szülők!
Az ésszerűség úgy kívánja, hogy a 2013.05.26-ra Nyírábrány Dávid tanyán meghírdetett CsaliButik gyermek horgászversenyt a várható rossz időjárás miatt elhalasszuk egy szebb, napfényesebb időpontra, amiről mindenkit időben értesíteni fogunk. Remélem, hogy döntésünkkel nem okozunk nagy csalódást a horgászversenyre készülő gyerekeknek.
Hamarosan kiválasztjuk a legmegfelelőbb időpontot.
Addig is üdvözöllek benneteket!
Takácsné Gáspár Éva
2013.05.19-én vasárnap megmérkőzött egymással az egyesület 32 versenyzője. Az eseményről készült írást és fotókat IDE kattintva tekintheti meg az érdeklődő.
Takács Lajos
Kedves Szülők, horgászó Szülők és
" horgászpalánták " !
Vége lehet egy korszaknak a horgászatban. Az eddigi egyesületi tagság és horgászvizsga megszűnhet, de legalábbis nem lesz kötelező. A kormány javaslata alapján jóval könnyebb lesz legálisan halat fogni, igaz aki mégis vét az előírások ellen, azt az eddigieknél súlyosabban büntetik majd.
A Debreceni CSALI Horgász Egyesület 2013.05.19-én (vasárnap) rendezi meg horgászversenyét a Látóképi-víztározón.
A következő cikk a Magyar Horgász májusi számában jelent meg a fancsikai tavak tavaszi helyzetéről.A cikk scannelt formában olvasható,
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 240 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos