- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Egy tiszai vízi egylet a horgászaton túl a halászatot is betiltaná Magyarország összes természetes vizein - így a Balatonon is - a március és június közötti időszakra.
Az egylet a halak természetes szaporulatát védené, a Balatoni Halgazdálkodási Nzrt-nek viszont a nem őshonos fajták halászata kiemelt közfeladat, és a magyar tenger halállományának tesznek jót ezzel. A tilalom bevezetése az idegenforgalomra is negatívan hatna.
Ötvenezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy a Tiszai Vitorlás Egylet népi kezdeményezése - a hazai természetes vizeken, folyókon, tavakon március 1. és június 1. közt halászati és horgászati tilalom legyen - a Parlament elé kerüljön. Az egylet az 1997 óta érvényben lévő halászati törvényt módosítaná a hazai természetes vizek halutánpótlásának védelmében a tavaszi ívási időszakban a fentebb vázolt módon. Az aláírások összegyűjtésére két hónap áll az egylet rendelkezésére, a 60 nap pedig már elkezdődött - olvasható a sonline.hu cikkében.
Az ötletnek nem annyira örülnek a Balaton-parton: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Füstös Gábor szerint a tavaszi ívási időszak az egyik legalkalmasabb időpont a nem őshonos halfajták, mint az angolna és a busa gyérítésére, amely a Zrt. kiemelt közfeladata az őshonos balatoni fajták megvédése érdekében. A zrt-nek ezeken túl a keszeg állományszabályozó halászata, valamint a horgászok által kifogott halak visszapótlása, és a telepítés a feladata, más halászati tevékenységet nem folytatnak a Balatonon.
A vezérigazgató szerint a tilalom bevezetése a horgászturizmusnak is ártana, amely az idegenforgalom visszaeséséhez vezethetne. Másik problémaként a lakosság halellátását említette Füstös, ugyanis a társaság, vagy a viszonteladók jogosultak például a parti vendéglőket hallal ellátni, mivel a balatoni horgászrend kimondja, "a horgászzsákmány eladása, gazdasági jellegű cseréje szigorúan tilos".
Ha bevezetnék a tavaszi tilalmi időszakot, úgy a vendéglátósoknak a horgászokhoz kellene fordulni ellátmányért, az pedig az orvhorgászat, orvhalászat terjedését indíthatná el - olvasható a sonline.hu februári cikkében.
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 314 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos