- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Szükség van a Balatonon a busahalászatra, hiszen ebből a betelepített halból még 1,5-3 ezer tonnányi található a tóban, és be kellene tiltani a környező halastavakban a busatenyésztést...
mivel onnan érkezik az utánpótlás a Balatonba - nyilatkozta G. Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezetője az MTI-nek.
A professzor szerint a későbbiekben elérhető lehet az a cél, hogy a tó halállománya önfenntartó legyen - vagyis ne legyen szükség se haltelepítésekre, se állományszabályozó halászatra -, de előbb "ki kell irtani" a nem őshonos, hidrobiológus és ökológus szempontból nemkívánatos busát a Balatonból.
Az intézetvezető szólt arról is, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel szoros együttműködést alakított ki a tihanyi kutató bázis, és tudomása szerint már jó ideje csak ökológiai célú halászatot folytat a társaság.
G. Tóth László elmondta azt is, hogy a busaállomány egy része a környező halastavakból jut a Balatonba.
"A saját szemmel is láttam, hogy a Balaton dél-parti befolyóival kapcsolatban lévő, magántulajdonú halastavakból származik a Balaton mostani busaállományának egy része, onnan szökdösnek a kis busák a tóba". A kutatók pár éve szorgalmazzák többféle fórumon, hogy ezeken a halastavakon állítsák le a busatenyésztést, de egyelőre nem született erről jogszabály - tette hozzá a professzor.
A szakember arról is beszélt, nem tartja szerencsésnek, hogy megszűnjön a halászat, vagy az állami tulajdonban lévő halgazdálkodás a Balatonon. "Igaz, vannak példák arra, hogy jól működik, amikor egy tavat horgászok irányítanak, ilyen például a Tisza-tó, de én félteném ettől a Balatont, hiszen ez egy több területet is kiszolgáló ökoszisztéma, amiből csak egyik a horgászat" - fogalmazott. Az, hogy a Balaton vízminősége jó, azzal jár, hogy kevesebb a szerves anyag tartalma és kisebb a haleltartó képessége, és ha kevesebb a hal, az nem feltétlenül emberi beavatkozás eredménye - tette hozzá a limnológiai intézet vezetője.
forrás:likebalaton.hu
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 253 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos