- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 015/Ti/2010. számú hirdetménye jelenleg a Tisza-tó 33-as főút és a Kiskörei duzzasztómű közé eső területére hajózási tilalmat rendel el.
A vízi közlekedési tilalom addig van érvényben, amíg a Kisköre alsó vízmércén 800 cm-nél kisebb vízállás nem lesz mérhető. A Tisza apadása a vízállás-előrejelzések szerint várhatóan a hétvégén, szombat délelőtt már 800 cm-nél kisebb vízállást hoz. Amint ez bekövetkezik, a fenti hirdetmény kíméletes hajózást rendel el.
„Ebben az időszakban a hajók, hajókötelékek a partoktól a lehető legnagyobb távolságban, a korlátozott űrszelvények (különös tekintettel az erősáramú légvezeték keresztezések védőtávolságára), valamint a megváltozott áramlási viszonyok (megnövekedett géperő igény) figyelembe vételével, a lehető legkisebb mértékű hullámkeltés mellett, völgymenetben, legfeljebb a műveletképesség megőrzéséhez szükséges minimális sebességgel közlekedhetnek.”
A kíméletes hajózás rendelete a Kisköre-alsó vízmércén mért 700 cm-t meghaladó vízállásig lesz érvényben.
Kérjük, hogy az itt tájékoztatásul közöltek figyelembe vételével induljanak horgászni a következő időszakban!
Az aktuális vízállásokról itt tájékozódhat.
Jó horgászatot, kellemes időtöltést kíván a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.!
Tiszafüred, 2013. április 25.
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 232 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos