- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Szokatlanul nagy mennyiségben úsznak fel a halak a Balaton vízzel telt befolyóin, ezért horgászok tömege lepte el a csatornákat, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. pedig kiemelt ellenőrzésekbe kezdett - mondta el a cég vezérigazgatója.
Füstös Gábor hangsúlyozta: a cég önmérsékletre kéri a horgászokat, valamint a szabálysértések feltárásának segítésére a horgász-szervezeteket. Beszámolója szerint eddig nem látott tömegben úsznak fel a halak a hideg Balatonból a valamivel melegebb vizet hozó befolyók felé. A kialakult körülmények több halfajnál is szokatlan viselkedést eredményeztek, felborítva az eddigi ívási szokásaikat. Az elmúlt napokban valamennyi befolyón elkezdtek felúszni a halak, főként a balin, a kárász és a ponty, amelynek következtében a csatornák partjainál horgászversenyekhez hasonló hangulat alakult ki, egymást érik a pecások, aki későn ébred, annak már nem is jut hely.
A vezérigazgató kiemelte: sok a szabálysértő, a horgászok egy része képtelen az önmérsékletre, és a horgászrendben megengedett mennyiségen felül viszi a halakat, ami ebben a helyzetben pár óra alatt teljesíthető. A napi megengedett halfogás 5 darab, amiből legfeljebb 3 lehet azonos fajból, és az egy fajból fogott halak súlya nem haladhatja meg a 10 kilogrammot. Balint április végéig tilos fogni az ívásidőszak miatt - emlékeztetett a cégvezető.
Füstös Gábor rámutatott: egyfelől pozitív, hogy megnőtt az igény a horgászengedélyek iránt, másfelől azonban a szabályok megszegése a jövőbeni horgászzsákmányt csökkenti. A várhatóan még pár hétig eltartó, rendkívüli helyzetben a társaság ellenőrei túlóráznak, munkájukat a rendőrség segíti, valamint további 15, halőri engedéllyel rendelkező alkalmazottat csoportosítottak át erre a feladatra.
A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy egyes horgászok sérelmezik, hogy a halgazdálkodási társaság angolnavarsákat helyezett el több befolyó előtt, korlátozva ezzel a fogási esélyeiket. Emlékeztetett: az angolna kifogása a Balatonból a cég egyik alapfeladata, a szelektív angolnafogó varsákat hatósági engedélyek alapján helyezték le. A társaság felkészült arra is, hogy a Sió-zsilip várható nyitásakor azonnal üzembe helyezze az ottani angolnacsapdáit.
Forrás: MTI
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 232 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos