- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Sikertelenül zárulhat a múlt év őszén indult kormorángyérítési szezon a Közép-Tisza vidéken, mert a tél folyamán nem fagytak be teljesen a térségbeli vizek, jelenleg pedig a kiadott engedély szab teljesíthetetlen feltételeket a vadászathoz – közölte a vízkezelő cég halőrzési csoportvezetője.
Szűcs Lajos elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan ezen a télen is szervezett állománygyérítést a szajoli Halász Kft. a Közép-Tisza mentén rendkívül elszaporodott kormoránok számának visszaszorítására. Számítások szerint évente a horgászok, a halászok és a rabsicok zsákmányát együttesen is meghaladó, több százmillió forint értékű halat fog ki, illetve sebez halálra e madárfaj az érintett folyószakaszon.
Az elmúlt szezonokkal ellentétben azonban ezúttal eredménytelenül érhet véget az akció. A tél folyamán csak egyetlen vadászatot szerveztek a folyó kiskörei szakaszán és Abádszalók térségében. Akkor a mindössze 100-150 gyülekező madárból egyet sem sikerült elejteni. Ez nem volt meglepő, hiszen korábban is csak úgy tudtak hatékony gyérítést végezni, ha a Tisza-tó és a környező állóvizek teljesen befagytak és emiatt a kormoránok ezresnél nagyobb csapatba verődve kerestek táplálékot a folyó egy-egy rövidebb szakaszán.
Fotó: Manek Attila
A tél folyamán ehhez nem voltak alkalmas időjárási feltételek. Ezekben a hetekben még lenne esély az elmaradt vadászatok pótlására, a Közép-Tisza-vidék elöntött árterein ugyanis szokatlan módon jelenleg népes kormoránkolóniák találhatók, Szolnok határában például 5-600 egyedet is számláltak.
Ezek elejtése azonban most jogi akadályba ütközik. A téli idényre szóló, február végéig érvényes szakhatósági engedélyt ugyan sikerült egészen 2014 tavaszáig meghosszabbíttatniuk, ám az új papír teljesíthetetlen feltételeket szab a használható fegyverekről, illetve lőszerekről. Az előírás szerint kizárólag kis kaliberű, úgynevezett 22-es puskát vethetnének be acélsöréttel a kárókatonák ellen. Ez pedig képtelenség – állította a halőrzési csoportvezető, mondván: az említett fegyverek kizárólag golyó kilövésére alkalmasak.
Eddigi tapasztalataik alapján a kormoránvadászatok sikerét csak a golyós, valamint a sörétes fegyverek együttes alkalmazása garantálja. Éppen ezért a napokban fellebbezési kérelmet nyújtanak be a szakhatósághoz, ám annak elbírálása várhatóan legalább két hónapot vesz igénybe.
forrás:index.hu
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 310 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos