- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
- 2013. március 13., szerda
Egy vadonatúj halgazdálkodási törvény fog elkészülni, ami szabályozni fogja a tilalmakat, a halászat és a horgászat lehetőségeit is.
Teljesen letaglózná az horgászcikk ágazatot, ha március 1-jétől június 1-jéig mindenfajta halászati tevékenység tilos lenne a természetes vizeken. Erről Nagy Attila világbajnok horgász az Echo Tv Napi aktuális című műsorában beszélt.
Teljes halászati tilalom bevezetését követeli az ívás időszakára egy horgászokat is tömörítő tiszai egyesület. A halászok szerint viszont a tiltás nem megoldás, ehelyett világos szabályozás kell – írta a hétfői Magyar Nemzet. 16 év után új halászati törvény rendezheti az ágazat problémáit. Az idén a 20. alkalommal került megrendezésre a Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítás, a FeHoVa. A februári rendezvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: anélkül, hogy horgászvizekre kalózkodnék, fontosnak érzem azt, hogy készül az új - mondjuk úgy, hogy - horgászati törvény. És itt is szembe kell nézni azzal - amit én lelkesen támogatok -, hogy a természetes vizeknek alapvetően horgászkezelésben kell lenniük.
Egy vadonatúj halgazdálkodási törvény fog elkészülni, ami szabályozni fogja a tilalmakat, a halászat és a horgászat lehetőségeit is – erről már Fűrész György, Magyar Országos Horgászszövetség ügyvezető elnöke az Echo Tv Napi aktuális című műsorában beszélt.
Álláspontja szerint a jelenlegi törvény jól szabályozza a jelenleg fennálló tilalmi időket, de ha van olyan állami szándék, akkor ezt tovább lehet szigorítani.
A műsorban Nagy Attila világbajnok horgász felhívta rá a figyelmet, hogy teljesen letaglózná az horgászcikk ágazatot, ha március 1-jétől június 1-jéig minden halászati tevékenység tilos lenne a természetes vizeken. Hozzátette: semmi ok sincs a tilalmak további szigorítására, nem célszerű olyan halakat védeni bizonyos időszakokban, amikor azokat nem kell védeni, mert minden halnak megvan a faj szerinti fogási tilalma, ami a szaporodási időszak.
A Magyar Országos Horgászszövetség ügyvezető elnöke kiemelte, ha a halászatnak valóban egy más szerepet szánnak, kicsit visszafogottabbat, akkor a horgászat teret nyerhet. Fűrész György hozzátette: a jelen esetben megfogalmazott politikai célok egy olyan jövőt fognak meghatározni, ahol a szabályzás fogja megmondani, hogy mi a megoldás.
Ide kattintva megtekintheti a Napi aktuális című műsort
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 261 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos