- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb vadászati és halászati szakkiállítása, a Jagd & Hund.
Sikeres 2008-as szereplésünk után hazánk ismét díszvendég a dortmundi Westfalenhallen kiállítási központban rendezett szakvásáron, amelyen a Magyar Turizmus Zrt. és a 22 állami erdészeti részvénytársaság közösen népszerűsíti a magyarországi vadászati lehetőségeket és turisztikai szolgáltatásokat, közölte a nemzeti marketingszervezet.
A vadászat, halászat, kutyák és a természet szerelmesei 2013. január 29 – február 3. között tekinthetik át a terület újdonságait. A 48 000 négyzetméter területű, tavaly 72 000 látogatót vonzó kiállításra nemcsak Németországból, hanem a szomszédos országokból is érkeznek érdeklődők. Az idei vásáron 40 ország 755 kiállítója vesz részt.
A vendégország szerep az ágazat újdonságain túl turisztikai, valamint kulturális bemutatkozást, tehát egyúttal komplexebb országkép-megjelenítést is jelent az adott ország részéről. „Üdvözöljük Európa vadászparadicsomában: Magyarországon!” – hangzik hazánk szlogenje. 120 négyzetméteres standon mutatkoznak be a magyar állami erdőgazdaságok, itt kap helyet a Magyar Turizmus Zrt. információs pultja is. További 30 négyzetméteren a magyarországi vadászokat képviselő társadalmi szervezeteket ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállítás ideje alatt, valamint a protokollesemények kísérőjeként magyaros színpadi műsorok szórakoztatják a közönséget. A szervezést a Magyar Fejlesztési Bank szervezetei: a Magyar Turizmus Zrt. és a 22 állami erdészeti részvénytársaság közösen valósították meg.
Az esemény ünnepélyes megnyitóján Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára és Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója mondott köszöntőt. A kiállítás ideje alatt hazánk két sajtótájékoztatón is bemutatkozott, valamint vendéglátással összekötött kísérőeseményt is rendeznek. A magyar díszvacsorához a nemzetközi vadászszövetség, a FACE is csatlakozott.
Az ország vadászterületének több mint 10%-án működő állami erdőgazdaságok világszínvonalú vadgazdálkodást folytatnak. A kiváló természeti adottságú magyar erdőkben a vad jól szaporodik, úgyhogy a vadászat szinte mindig eredményes. Német vadászati körökben népszerű vadászturisztikai úti célnak számít Magyarország, évente mintegy 12 000 német és osztrák vadász érkezik hozzánk. Mivel sokan családostól jönnek, igénylik a hagyományos turisztikai programokat is. A közös célcsoportok hatékony elérése érdekében az MT Zrt. 2013-tól több közös, aktív, öko- és vadászturizmus témájú akciót tervez az állami erdőgazdaságokkal. Az MFB-cégcsoporton belüli szinergia jegyében tavaly az erdei kisvasutakat és az erdészeti erdei iskolákat népszerűsítették közösen, külön kiadványokat is megjelentettek e témákban, valamint vadászati microsite-ot is üzemeltettek.
(Magyar Turizmus Zrt)
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 291 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos