- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Gyülekező, regisztráció, eligazítás, sorsolás, felkészülés, etetés, verseny, mérlegelés, eredmény hírdetés, ebéd. Szinte minden horgászversenyen ez a sorrend, ez a verseny menete. Nálunk sem történt másképpen, tartottuk magunkat a hagyományokhoz.
Ami, viszont nem minden versenyt jellemez, az a halfogás. Van, ahol kevesebb, van ahol több halat fognak a versenyzők. Szerencsére ezen a versenyen az utóbbi volt a jellemző. Igaz, nehezen indult, de a végére szépen kialakult és jó fogásokkal tudtunk mérlegelni. De, nézzük az eredményeket:
Amatőr kategóriában első helyezést ért el
Kálló Csaba Attila 5320 grammal
Második helyezett
Bekő József 4530 gramm.
Harmadik helyezett
Kun Gábor 3670 grammal.
A versenyhorgász kategóriában indulók fogása egy kicsivel többet mutatott. Első helyezést ért el kiemelkedő eredménnyel
Szabó Norbert 13310 grammal.
Második helyezett
Szabó László 6130 grammal.
Harmadik helyezést ért el
Rohács Péter 4730 grammal.
A verseny alatt kifogott összsúly 49970 gramm, ami nem számít tórekordnak, de mi nagyon örültünk ennek a szép eredménynek. Bízunk abban, hogy a közeledő megyei versenyen is sikerül hasonló szép eredményt elérni csapatunknak. Minden résztvevőnek és halatfogónak gratulálok az Egyesület vezetősége nevében.
A nyertesek
További fényképek: 2015.04.26.
Takács Lajos
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 259 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos