- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
Nagy fogás
O. László 2014 nyarán a Tisza-parton próbált szerencsét úszós felszerelésével – nem sok eredménnyel. A túlpart közelében nézett ki egy helyet, ahova szerelékét próbálta bedobni, de a művelet nem sikerült. Sajátos ötlete támadt: a botot a parton hagyta, a horgot pedig a fülbevalójába akasztva próbált átúszni a kinézett helyre, kezében a csaliként szolgáló paprikás kenyérrel. Ám balszerencséjére nemcsak a tiszai árral kellett megküzdenie, hanem egy arra járó helybélivel is. A magára hagyott horgászbotot ugyanis a biciklijével hazafelé tartó H. Ciprián észrevette, és hallva a damil letekeredését jelző orsóhangot, úgy gondolta, a horgászbot kapást jelez. H. Ciprián fogta hát a botot, és hozzákezdett a súlya alapján nagyméretű hal fárasztásához. A vízben úszó O. Lászlót hamarosan olyan erővel húzta meg, hogy fülbevalója kiszakadt. Mielőtt a botcsinálta horgász észrevehette volna, mi történt, az áldozat kiabálásából már rájött, milyen nagy hibát követett el, és a véres füllel hadonászó sporttárs segítségére sietett. Rendőrségi feljelentés nem történt, László könnyű sérüléssel megúszta a balesetet.
– Nem hibáztatom Cipriánt, én is meggondolatlan voltam. Ma már nem is tudom, hogyan juthatott eszembe olyan őrültség, hogy a szerelékkel beúszom a Tiszába. Fátylat rá! Egy sör mellett megbeszéltük, hogy mind a ketten hibáztunk, Ciprián pedig mutatott néhány helyet, ahol jobb kapásra számíthatok – nyugtázta az esetet a sérült.
Halálos hódtámadás
Rossz vége lett egy út mentén sétáló hód lefotózásának a belorussziai Breszt város közelében. Egy férfi, aki a városban lakott, két barátjával horgászni indult a Sesztakov-tóra, amikor észrevett egy hódot az út mentén.
Megálltak, és a pecás megközelítette, hogy lefotózza. Az állat azonban hirtelen rátámadt, és megharapta a combját. A barátai megpróbálták bekötözni a sebet, de a harapás főartériát ért, és a férfi elvérzett, mire kiértek a mentők – írta a Moscow Times 2013 áprilisában a Bresztszkij Kurirra hivatkozva.
Végzetes sörözés
John MacDonald, a 60 éves ausztrál nagyapa 2013 nyarán horgászni ment a Brisbane folyóhoz Queenslandben. A dobozos sörét beejtette a vízbe, majd – miután sikerült kihalásznia – gondolkodás nélkül folytatta a kortyolást. A pecázás után néhány órával John nagyon rosszul lett, fel is kereste a helyi orvost. Másnapra már kórházban volt, és megállapították, hogy elképesztő méretű daganat keletkezett a gyomrában. Műtét műtétet követett, de a daganat minduntalan visszanőtt.
– Megműtöttek, és megint lapos volt a hasam. De nem sokkal utána láttam és éreztem, hogy megint kezdődik az egész elölről – nyilatkozta a pórul járt férfi az eset után. – Világos, hogy a Brisbane folyó vize szennyezettebb, mint az emberek gondolnák. Egy másodperc töredéke alatt hoztam rossz döntést, amelynek következményeit talán egy életen át viselnem kell – tette hozzá John.
forrás:otvenentul.hu
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 246 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos