- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
A szabályok tervezett változtatásáról az InfoRádió Udvari Zsoltot a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjét kérdezte.
A horgászoknak a halfogásra jogosító okmányok a legfontosabbak, amelyekkel rendelkezni kell a vízparton, és szükséges ismerniük a hatályos jogszabályokat is - mondta az InfoRádió kérdésére Udvari Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője. A szükséges okmányok: az állami horgászjegy, az állami fogási napló és a területi jegy.
Lehetőség van arra, hogy korlátozott időtartamra, 90 napra turista horgászjegyet vásároljon valaki, ez online is beszerezhető. Területi jegy ehhez is szükséges.
Változik a fogási napló
Az órát és a percet is fel kell majd kötelezően tüntetniük minden vízterületen a fogási naplókban a horgászoknak a darabszám-korlátozás alá eső halak kifogásakor, ha zsákmányukat meg akarják tartani - írja az Agrárszektor. Az agrártárca egyidejűleg tizenhárom hónapos öröknaptárrá alakítja azt az éves naptárat, amely arra szolgál, hogy a horgászattal töltött napokat a fogási naplókban be lehessen jelölni.
A tavalyi szigorítások után a minisztérium nem tervezi, hogy újra változtat a fogható halfajokra vonatkozó tilalmi időkön és kvótákon.
A fogási naplóban jelenleg szereplő éves naptár, amelyben a horgászattal töltött napokat kell bejelölni a tevékenység megkezdése előtt, 13 hónapra kiterjedő öröknaptárrá válik. Ennek oka, hogy az állami horgászjegy ma már nem 12 hónapra - tehát egy naptári évre -, hanem a kiváltását követő év január 31-ig érvényes, így az állami horgászjegyhez közvetlenül kötődő fogási napló használhatóságát is ki kell terjeszteni.
A fogási napló következő év január 31-ig kibővített használhatóságának alapfeltétele, hogy ne 12 hónapos - január 1-jétől december 31-ig terjedő -, hanem 13 hónapos, azaz január 1-től a következő év január 31-ig terjedő naptárat tartalmazzon. Az öröknaptár csak a hónapok napjait tartalmazza (februárban 29-et), a hét napjainak megnevezését nem. Ezért az ilyen típusú naptárat nem kell az adott évhez igazítani, hanem a fogási napló állandó, változtatást évről- évre nem igénylő része lehet.
Ütött az óra
A darabszám-korlátozás alá eső halfajok kifogásakor kivétel nélkül minden vízterületen be kell majd írni a fogás időpontját (óra, perc) is. Eddig a legtöbb vízterületen csak a hónapot és a napot kellett rögzíteni a fogási naplókban. Udvari Zsolt szerint a módosításra azért van szükség, hogy a halőrzési ellenőrzések hatékonyabbá váljanak. Az óra és a perc bejegyzésének megkövetelésével ugyanis kiküszöbölhetővé válik, hogy egy naptári napon belül valaki többszöri halőri ellenőrzés mellett is a napi kvóta többszörösét fogja ki - olvasható az Agrárszektor cikkében.
A fogási napló új, 2015-re szánt formájának tervezetében az óra és a perc rögzítésére szolgáló rubrikák már szerepelnek, de az ilyen részletességű bejegyzés csak a vhr módosítása után lesz kötelező. A gyakorlatban az órát és a percet is akkor kell majd a fogási naplókban beírni, amikor a horgászok a megtartani kívánt, darabszám-korlátozás alá eső halat kifogják. A hal megfogása és visszaengedése céljából - úgynevezett "catch and release" módon fogott -, azonnal visszaengedett darabszám-korlátozással védett halakat a fogási naplókba továbbra sem kell beírni.
Bevág a büntetés
A halgazdálkodási törvény folyamatban lévő módosítása arra is kiterjed, mekkora büntetésre számíthat az, aki a horgászattal töltött napokat a fogási naplóban nem jelöli. A tervek szerint a hatóságok első alkalommal nem szabnak ki halvédelmi bírságot azokkal szemben, akik a halfogási tevékenység megkezdésének rögzítését elmulasztják, hanem csak figyelmeztetik az érintetteket. Később azonban a szabálytalankodók legkevesebb 10 ezer forintos büntetésre számíthatnak, hiszen ekkora a halvédelmi bírság legkisebb összege.
A 2013-ban elfogadott új halgazdálkodási törvény és az ahhoz kapcsolódó minisztériumi végrehajtási rendelet (vhr) számos pozitív változást hozott, amelyek többségét örömmel fogadta a horgásztársadalom - fogalmazott az agrárszektor.hu-nak Udvari Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője. Tájékoztatása szerint a jogszabályi háttér finomítása és pontosítása tovább folyik a gyakorlati tapasztalatok, illetve az érdekvédelmi szervezetek javaslatai és az egyéb ágazati szereplők visszajelzései alapján.
A jogszabályi pontosítások részeként - a halgazdálkodási törvény előzetes módosítása után - a vhr egyes részei is változnak majd. Az FM a korrekciók közé több olyan javaslatot is beépít, amely az ágazatban működő országos érvényű érdekvédelmi szervezetektől - a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségétől (MAHAL), a Magyar Akvakultúra Szövetségtől (MASZ) és a Magyar Országos Horgász Szövetségtől (MOHOSZ) - származik.
A módosítási elképzeléseket várhatóan tavasszal véglegesítik, de egyelőre a tervezet belső minisztériumi egyeztetése sem történt meg - szögezte le a főosztályvezető. Ezért a végleges változtatások részletei még nem ismertek, és a jelenlegi elképzelések nem képezik a kormány, illetve a földművelésügyi tárca álláspontját.
forrás:inforadio.hu
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 243 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos