Hírek

Olaszból lopjuk a halat

  • Nyomtatás

Olaszból lopjuk a halat Kérlek ne vegyétek általánosításnak, de ezt érdemes elolvasni:

Magyar haltolvajok fosztogatják a Pót
Forrás: Kossuth Rádió

 

Hosszú időnek kell eltelni, amíg a magyar horgászok becsületén esett foltot elfelejtik Olaszországban. A Pó folyóban akadt fogás a rabsicoknak, hiszen az olaszok nem eszik meg a pontyot vagy a harcsát, sőt kifogás után visszadobják a vízbe. A hal tolvajlásnak nincs még vége, de egyre szigorúbb az ellenőrzés és komoly büntetésekre számíthatnak az illegális horgászok, orvhalászok Olaszországban is. Horváth Zoltán horgász szerint csak az menjen a vízre, aki igazi horgász-kalandokat akar.

 

Egyelőre azonban Olaszországban több magyar is rombolja hazánk hírnevét, azzal, hogy ipari mennyiségben termelik ki halat a Pó folyóból – mondta el Horváth Zoltán horgász. A legnagyobb üzlet a ponty és a harcsa, amelyeket filézve hoznak Magyarországra, és főleg a budapesti piacokon, valamint a dunántúli régióban árulnak.

A haltolvaj vállalkozók általában házat bérelnek a Pó mellett, az épületbe pedig akár több tucat hűtőládát is beállítanak. A segítőik főleg olyan Magyarországon toborzott munkanélküli fiatalok, akik valamennyire értenek a vízhez. Reggel varsa ellenőrzés, délután halpucolás – ez megy néhány napig, majd amikor megtelt néhány hűtőláda, az árut kocsiba teszik, és nyolc-tíz óra alatt Magyarországra érnek vele.

A magyar horgász beszámolója szerint a rabsicok előfordul, hogy egészen durva módszerekkel halásznak: áramot vezetnek a vízbe, hogy ne kelljen bajlódniuk a varsákkal. A magyar haltolvajok tevékenysége miatt nemcsak a harcsa és pontyállomány szenved károkat a Póban, hanem sok más a folyóban élő faj is, így az őshonos tengeri párhal, az angolnák is. Horváth Zoltán szerint természetes, hogy ezek után a az olaszok horgásznak a rabsicokra.

 Ezt pedig hallgassátok meg: