Hírek
Harcsamuzsika
Egy match botos horgász hogyan kerül a harcsák közelébe? Véletlenül! Ez a véletlen pedig nem más, mint az idei harcsafogó Látóképen.
Többször is próbálkoztam már felvenni a harcot a nagybajuszosokkal, természetesen partról, reménytelenül. Végre adatott alkalom, hogy csónakból ügyeskedjek, s külön örömömre szolgált a kuttyogatót közelebbről megismerni, látni, hogyan használják, és ki is próbálni.
Ez a próbálkozás viszont végzetes volt! Megfertőzött! S ez a fertőzés tudatosabb harcsavadásszá tett (már amennyi időt a horgászásra tudok fordítani).
Az igazi munka akkor következett, mikor egyik ismerősöm által tavasszal lenyesett díszfaágak hozzám kerültek a kandalló etetésére. Az ágak aprítása közben több alkalmas darab akadt a kezembe, s a nálam lévő fűrésszel azonnal nekiláttam. Mivel több működő harcsamuzsikát alaposan szemügyre vettem, úgy gondoltam, nem kell se tervrajz, se centi. Máris fűrészeltem a markomtól a könyökömig érő, kissé ívelt, kb.
Még ipari tanuló koromban találkoztam a kecskeméti születésű Polyák Ferenc (1945 -) fafaragóval, aki baltával farag szobrokat. Nagyon megfogott egyénisége, ügyessége. Még most is emlékszem minden mozdulatára, ahogyan akkor a tábortűz mellett egy tölgyfa hasábból (ahogy Ő nevezi: paraszt márvány) közel fél óra alatt egy emberi arcot faragott ki. Horgász című alkotása, melyet 1996-ban készített, Bácsbokodon található.
A sok kis apró baltacsapás következtében a fő formák hamarosan kirajzolódtak. Büszkén nézegettem, hiszen már kuttyogató formája volt. Közben elgondolkodtam azon, hogy sokan flexet használnak a fa megmunkálásához. Nekem ez valahogyan idegen! Fém megmunkáláshoz jó, de fához? Meg túl zajos is.
Ezek után kerültek elő a finomabb eszközök, mint a faráspoly, kés és többféle finomságú csiszolópapír. Kiültem a teraszra és ráérősen faragtam, csiszoltam e nemes anyagot tovább, egyre közelebb kerülve az általam elképzelt végső formához. Természetesen minden méret adott volt, mert a saját tenyeremhez, ujjaimhoz alakítottam.
A családom meg is jegyezte: „Úgy elvagy vele, mint egy kisgyerek a játékával!” De ezt én nem vettem sértésnek, sőt. Inkább barkácsolgatok, bármi is legyen az, mint a TV, vagy a számítógép előtt üljek, tompítani az agyamat, vagy a szörnyűbbnél szörnyűbb hírekkel emelni a vérnyomásomat.
A lapos fejű készült el először, s már kentem is rá a festéket, csónaklakkot. Alig bírtam kivárni a száradási időt, már engedetem is félig a fürdőkádat. Persze nem fürödni akartam, hanem kipróbálni életem első kuttyogatóját, de a várakozásommal ellentétben mégiscsak fürdés lett a vége, mert vizesebb lettem, mintha beleültem volna a kádba. Hang viszont egy szál se! A baj forrása nem volt más, mint az, hogy nem tudtam eldönteni, melyik a rosszabb, a technikám, vagy a „fa”! Attól féltem, ezt soha nem fogom megtudni.
Lelkesedésem ennek ellenére sem hagyott alább, egy-két nap pihenő, és már álltam is neki a következő, homorú fejű harcsacsalogató zeneszerszámnak. Természetesen a technikán mit sem változtattam, balta és utána finomabb eszközök. A lényeges különbség csak abban mutatkozott meg a két eszköz között, hogy a másodikat már sokkal bátrabban mertem faragni, s így az sokkal karcsúbb, elegánsabb lett. A markolat, a szár szélessége, vastagsága majdnem a fele lett az előzőnek. Be kell vallanom, ez sokkal jobban tetszett. A kipróbálása hasonló módon történt, fürdéssel! Aki most nevet rajtam, járja végig bátran ugyanezt az utat, megéri.
Ismét pár nap pihenő, és nekiláttam a harmadik fadarabnak, jelentős módosítással a fej állásszögén. Legalább 30 fokkal elfordítottam a szárhoz képest, lesz, ami lesz. Azt mondanom se kell, hogy még karcsúbb lett, mint elődei. A lakk száradása után irány a fürdőkád!
Csoda történt, legalábbis úgy véltem, háromból kétszer olyan hangja volt, hogy berezonáltak a falak. De vajon minek köszönhető mindez? A lencse alakú fejnek, vagy az elfordításának, vagy kezdek belejönni a technikába? Rá kellett jönnöm, hogy az első kettő alkotásom még nem az igazi.
Azt gondoltam, majd alkalomadtán szakértő kezekbe adom és kiderül. De mielőtt ez bekövetkezhetett volna, úgy adta a sors, hogy egy hétre a Keleti főcsatorna újvárosi szakaszára költözhettem. Mindezen felbuzdulva elindultam csónak és hozzá motor ideiglenes beszerzésére. Szerencsére a jó barátok ismét segítettek, lett csónak és hozzá 4LE-s benzinmotor, amit itt is külön megköszönök nekik.
„Reszkessetek, halacskák!” gondoltam, mikor a családdal megérkeztünk a pihenőházhoz. Természetesen az első nap a pakolással, szereléssel ment el. Másnap viszont irány a zsilipig motorral, majd onnan vissza, csorogva, kuttyogatva. Menet közben jöttem rá, hogy ez a távolság akkora, hogy két nap alatt sem érek vissza így a pihenőházig. De arra nagyon megfelelt, hogy a harcsamuzsikáimat sorban kipróbálhassam és begyakorolhassam a megfelelő mozdulatokat.
Tapasztalat? A legutolsónak készített vált csak be, de a többi sem reménytelen, csak át kell kissé alakítani.
A végeredmény oldalról
végeredmény szemből
Domború fej
Homorú fej
Lapos fej
A következő alkalmakkor már nem mentem olyan messzire, viszont a harmadik menet után tudtam, hol lesz kapásom a pióca csokorra. Minden alkalommal ugyanott, ugyanazon a szakaszon volt úszó merülés, üres bevágással. Telefonos segítség hatására finomítottam a szerelésemen, jóval kisebb horoggal. Az ismételt menet után két darab 30-35 cm-es harcsa ifjonc lett az eredmény.
Harcsa 1.
Harcsa 2.
A hét nap eredménye összesen 4 darab ehhez hasonló harcsacsemete, rengeteg hatástalan kapással, semmi komolyabb. Ami a legfontosabb, rájöttem, hogyan kell „ütni” a vizet, hol tanyáznak a harcsák, és hogyan kell átalakítani a kuttyogatókat jó szerszámmá, melyet azóta már meg is tettem.
Ha alkalmam adódik letesztelni élesben az átalakított harcsamuzsikákat, beszámolok róla, megígérem.
LaciApu
2010.08.22.