Hírek

Fogós kérdések...

  • Nyomtatás

Igazság szerint, idén a szabadságomat Zsennyén töltöttem és meg kellett állapítanom, hogy horgászataim során, néha problémába ütközetem.

 

 A feederes pecáim során, ezen a tavon el kellett fogadnom azt a tényt, hogy a halak jobban értékelték a monofil előkét, mint a fonottat. Ennél fogva, gondoltam én, nem is kellene a horogkötésen csomónak szerepelnie, tehát legyen füles horog a megoldás, csomómentesen szerelve, hajszálelőkével. Egy horog világmárka tasakja kéznél volt, feltettem, majd két hal elvesztése után megállapítottam, hogy kihajlik, persze nem kis halakról van szó….

 Azért, nehogy azt higgye az olvasó, hogy valami durva pecáról van szó, 0,18 mm monofil előkével horgászva, termetesebb halak esetében igen óvatosan, szinte csuklóból fáraszt az ember és igen lassan, óvatosan teszi a dolgát, tehát a horog nem volt kihajlásra ítélve. Nagyon könnyű, vékony húsú horgot kihajlítani, durva nem megfelelő fárasztással, rossz fékbeállítással, ezt azért szögezzük le.

 Nekem, könnyű, pontyos füles, vékony húsú horogra volt szükségem. Ráadásul ennek a horognak tudnia kellett, kibírnia a hosszadalmas fárasztásokat! Csak ennyire jó pontyos víz Zsennye…

 

 Tehát a fogós kérdés megoldása, ott világított a versenyládám fiókjában, piros betűkkel ráírva: MIVARDI. A Csalibutik horgászbolt vezetője Takácsné Gáspár Éva ajánlotta, én pedig mindig elfogadom a tanácsát. Érdemes kipróbálni, amit javasol, mert mindig kiderül, igaza van.

Tehát elővettem egy hatos méretű klasszikus pontyos füles vékony MIVARDI horgot. Belekötöttem egy előkezsinórba, a Korum quick ütközőtüskét, majd csomómentesen elkészítettem az előkét, akárcsak a bojlisok, annyi különbséggel, hogy 0,18 mm monofil damilból.

 

 Innentől kezdve, lágy fűzött pellettel horgászva, szinte minden halam megakadt és meg is lett szákolva. Szinte kivétel nélkül. A kirándulásom feederbotos fogásairól, néhány nehezebb ellenfeléről, beszéljenek a képek:

  

Ebből is látszik, érdemes mindent kipróbálni és nem kell leragadnunk egy megszokott típusnál örökre, mert vannak nem megfelelő sorozatok, amiktől vannak jobbak is a piacon. Azt hiszem ideje lesz a MIVARDI horgokból beszerezni több méretet is, mert megéri, hisz akkor mosolyog a horgász, ha megszákolta álmai halát.

 Egy saját vélemény még elmondanék. Ugyanolyan mosolyogva és ép egészséges formában is kell visszaengedni azt a gyönyörű halat…

 

Harangi Csaba