- Horgász vizsga időpontok 2018
- Fogási naplók leadási határideje
2018. február 28.
2018. május 20. Balmazújváros, Szíki horgásztó. Reggel nyolc óra. A parkoló megtelt autókkal. Horgászversenyre készülődnek. Eligazítás, sorsolás, minden versenyző elfoglalja rajthelyét. Hatvanhét eltökélt horgász, akik mindent el fognak követni, hogy minél több halat zsákmányoljanak a győzelem érdekében. Nagy a tét, szép díjak, sok nyeremény.
Az elmúlt hétvégén a megyei szövetség megkezdte ez évre tervezett versenysorozatát, melynek első állomása aa megyei csapatverseny volt. Az egyesületek legjobbjai ebben az évben is a balmazújvárosi Sziki-tavon mérkőztek meg egy jó hangulatú sok halat biztosító versenyen. A négy fős csapatokat 3 felnőtt és egy ifjúsági korú versenyző alkotta, mely versenyzők szektoronkénti helyezési számainak összege adta a csapat eredményét.
2018. 05. 04., p – 10:02 Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége együttműködési megállapodást kötött.
Tisztelt Horgásztársak! A korábbi tájékoztatásunkat folytatva a Látóképi-horgásztóval kapcsolatosan, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének Intéző Bizottsága az alábbi határozatot hozta a tó működési rendjével kapcsolatosan, melyet kivonatosan ismertetünk.
Több horgász egyesület és horgász, írásban és szóban megkereste Szövetségünket azzal, hogy a Nyugati főcsatorna töltésén való közlekedésben akadályoztatva van.
Előzmény: az állam tulajdonában lévő Nyugati főcsatorna 59+580-70+250 közötti szakaszát Szövetségünk kapta meg a MOHOSZ-tól alhaszonbérleti szerződés alapján horgászati célú hasznosításra.
Több, mint 7000 kilogramm hal kerül kihelyezésre a Hajdú-Bihar Megyei Szövetség által kezelt horgászvizekbe 2018 április 17. és 18-án. A szövetségi vizekbe 3600 kg háromnyaras és 3550 kg kétnyaras ponty kerül telepítésre. A telepítés miatt horgászati tilalom lesz életben 2018. április 17, 18, 19, amely az engedélyek hátoldalán is fel van tüntetve.
Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége
Tisztelt Horgásztársak!
Örömmel tájékoztatjuk Horgásztársainkat, hogy 2018. április 5.-i hatállyal a Magyar Országos Horgász Szövetség alhaszonbérleti szerződést kötött a Látóképi horgásztó – ismertebb nevén DATE tó – horgászati célú hasznosítására Szövetségünkkel.
Jó hír a ragadozóhalak szerelmeseinek, hogy a húsvéti hosszú hétvégén újra kifogható a csuka és a sebes pisztráng. Továbbra is tart azonban a balin, a sügér, a fogassüllő és a kősüllő fajlagos tilalmi ideje, ezért esetükben a fogási tilalom betartására ügyelni kell!
A Magyar Haltani Társaság Elnökségének javaslatára a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-HAL), valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete közös döntést hozott arról, hogy 2017-től kezdve minden év március 20. napja legyen a halak napja.
Forrás: M1 híradó
M E G H I V Ó
A Debreceni CSALI Horgász Egyesület vezetősége tisztelettel meghívja tagjait a 2018. évi rendes taggyűlésre
2018. március 17-én, szombat 17.00 órára.
A taggyűlés helye:
A Debreceni CSALI Horgász Egyesület székhelye,
4031. Debrecen, Tócóskert tér 1.
2022.04.15. Péntek
08:00-12:00-ig
2022.04.16. Szombat
08:00-12:00-ig
2022.04.17. Vasárnap
08:00-12:00-ig
2022.04.18.Hétfő
ZÁRVA
Hétfőn ZÁRVA
K-P: 08.00-17.00-ig
Szo: 08.00-14.00-ig
V: 08.00-12.00-ig
Oldalainkat 101 vendég és 0 tag böngészi
Az Országos Versenyhorgász Bizottsága-bizottsag-tagjai
ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK KIIRÁSAI 2016
A 2016. évi ORSZÁGOS VERSENYNAPTÁR
Magyar finomszerelékes versenyszabályzat
Etikai szabályzat
Nemzetközi versenyszabályzat
Parti pergető versenyszabályzat
Csónakos pergető versenyszabályzat
Műlegyező versenyszabályzat
Pontyfogó versenyszabályzat
Feeder versenyszabályzat
Mozgás- és látássérültek hivatalos