Címlap

A compó lehet az év hala

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 
  • Nyomtatás

 Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját október elején hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson eddig közel 4600-an adták le voksukat, melyek alapján jó eséllyel kirajzolódik a végső sorrend.

    A sekély, növényekben gazdag állóvizek jellegzetes, gasztronómiai szempontból is értékes halára, a compóra (Tinca tinca) eddig abszolút többséget (55 százalék) jelentő, több, mint 2500 szavazat érkezett.

    A természetvédők favoritjaként számon tartott, kizárólag a Duna és mellékfolyói vízrendszerében előforduló, hazánkban védett, példányonként 10 ezer forint eszmei értékű selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) jelentősen lemaradva, 27 százalékkal a második, míg a compóhoz hasonlóan ugyancsak kiváló húsú, ám alapvetően folyóinkban élő, ezért elsősorban az ilyen vizeket kedvelő horgászok táborában ismert és népszerű márna (Barbus barbus) a várakozásokat alulmúló 18 százalékkal a harmadik helyen áll.

    A szervezet elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: a közönségszavazás hajrájában még változhat a sorrend, hiszen az év halára 2015. december 31-ig lehet szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján (www.haltanitarsasag.hu), ahol folyamatosan nyomon követhető a leadott voksok száma. Az oldalon a versengők képe mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk is megtalálhatók - tette hozzá.

    Felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, legutóbb pedig a kecsege érdemelte ki Az év hala címet.

    A korábbiakhoz hasonlóan a 2016. január 1-jén kihirdetett győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - tette hozzá Harka Ákos, jelezve, hogy a kezdeményezés elsődleges célja pontosan ez: minél szélesebb körben ismertebbé tenni őshonos halainkat és bemutatni természeti értékeinket.

forrás:hvg.hu