Címlap

Jogi esetek: Halőr az úton

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 
  • Nyomtatás

 A horgász este nyolc után hazafelé tartott, méghozzá szép fogással, amikor ellenőrzés céljából megállította a halőr. Gyorsan kiderült, hogy emberünk a kiadós zsákmányt nem vezette be a fogási naplóba. A horgászegyesület lefolytatta a fegyelmi eljárást, ennek eredményeképpen a vétkest öt évre kizárták az egyesületből, vagyis gyakorlatilag eltiltották a horgászattól a lakhelyéhez közeli vizeken.

Mivel a régi Ptk. lehetővé tette, hogy az egyesület törvénysértő határozata ellen a tag a bíróságnál keressen jogorvoslatot, a horgász pert indított az egyesület ellen.

Azzal érvelt, hogy a halőrnek a halászati törvény jelöli ki azt a területet, ahol neki ellenőriznie kell, ez pedig konkrétan a vízterület, illetve annak a partja – viszont őt már ezen kívül, az úton állította meg a halőr. A másik érve pedig az volt, hogy a halőr nemcsak rossz helyen ellenőrzött, de rossz időpontban is, ugyanis a munkaideje este nyolc órakor lejárt, ezért az eljárása végképp nem volt megfelelő. Mivel a fegyelmi határozat e jogsértő eljáráson alapult, ezért az is jogsértő volt.

A horgászegyesület egyrészt vitába keveredett a horgásszal azon, hogy pontosan hol is történt az ellenőrzés. Mivel a bizonyítási kérdések általában elég esetlegesek, ezzel a vonallal nem foglalkozunk mélyebben. A horgászegyesület másik érve érdekesebb. Szerintük a fegyelmi eljárás arról szólt, hogy a horgász – ahogy ezt az eljárás során többször is elismerte – nem töltötte ki a fogási naplót, vagyis úgy vitt haza halat, hogy azt nem dokumentálta, ami valójában hallopás. Mint ilyen, nyilvánvalóan tilos, ezért jól megalapozza a fegyelmi szankciót. A határozat lényegi elemei jogilag ezért biztosan megállnak, az nem lehet törvénysértő.

A bíróságnak azt kellett eldöntenie, lehet-e jogos egy olyan határozat, ami egy némileg jogsértő ellenőrzésen alapszik. Úgy okoskodtak, hogy a vonatkozó Ptk.-paragrafus magának a jogsértő határozatnak a megtámadását teszi lehetővé. Értelmezésük szerint az eljárás alapja nem a halőr ellenőrzése volt, hanem az, hogy a horgász – elismerten – elkövette a fegyelmi vétséget. Tehát az eljárás az alapjait tekintve nem tekinthető hibásnak. Az, hogy a fegyelmi vétség feltárása során történtek az ügy lényegét nem érintő szabálytalanságok, még nem teszi jogellenessé a fegyelmi határozatot. Tehát a horgász hosszas pereskedés után is a pácban maradt.

forrás:szabadfold.hu