Címlap

Töretlen a turista állami horgászjegy népszerűsége

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 
  • Nyomtatás

 

Több mint 4000-en regisztráltak idén a NÉBIH turista állami horgászjegy rendszerébe és mintegy 2700-an ki is váltották a 90 napra érvényes jogosítványt. Újdonság, hogy az érvényesség kezdetéről és lejártáról üzenetben értesíti a rendszer a horgászokat. Az érdeklődők a 20. Bajai Halfőző Fesztiválon személyesen is tesztelhetik horgásztudásukat a NÉBIH standjánál.

Egy 2014-es kutatás szerint a magyar fogyasztók harmada vásárol rendszeresen halat, jellemzően hiper- és szupermarketekben, azonban a megkérdezettek mintegy 35%-a saját maga, ismerőse, vagy családtagja által fogott halat fogyaszt. A halvásárlás során a legfontosabb szempont a frissesség és az íz, de a válaszadók számára legalább ennyire lényeges az is, hogy a termék megbízható forrásból származzon – ami saját fogás esetén garantált.


Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre népszerűbb a horgászok körében a tavaly májusban bevezetett turista állami horgászjegy (https://tuhir.nebih.gov.hu). A 90 napig érvényes jegy ideális választás turistáknak, hobbi pecásoknak vagy azoknak, akik csak most ismerkednek a sportággal. Az online rendszer három nyelven, a magyar mellett angolul és németül, érhető el. A felhasználók egy alapvető horgászismeretekből álló teszt sikeres kitöltése, majd bankkártyás fizetést követően 1-2 percen belül megkapják e-mail-ben a kért időpontra kiállított turista horgászjegyet és a fogási naplót. Újdonság, hogy az érvényesség kezdetéről és lejártáról üzenetben értesíti a rendszer a horgászokat. Több vízhasznosító pedig – például a Balatonon is – kedvezményes területi jegyet is biztosít a turista horgászjegy mellé.

A horgászat vagy a turista állami horgászjegy iránt érdeklődők a feltételekről, hasznos információkról személyesen is tájékozódhatnak e hétvégén a NÉBIH standjánál a 20. Bajai Halfőző Fesztiválon. A NÉBIH munkatársai – a szakmai tanácsadás mellett – a felnőtteket számítógépes horgászismereti és fogásinapló-teszttel, a gyermekeket pedig halfaj ismereti kvízzel várják.

(FM Sajtóiroda)