Az elmult hetekben kritikussá vált a Fancsikai –tavak amúgy sem fényes helyzete. Már nem csak a víz elfogyásával kell számolnunk hanem az emiatt létrejövő halpusztulás is gondot okoz.
Ez a folyamat még kezdeti stádiumában van, így az Erdőspusztai Horgász Portál kezdeményezte a Horgász Szövetségnél a megmaradt halállomány kimentését a fogyatkozó vízű tómedrekből. A mai nap folyamán kerestük meg a szövetséget ahol támogatták kezdeményezésünket…
Nagyon sokan személyesen, de itt a honlapon is többször szembesülhettünk a már második éve tartó, és mostanra már nagyon súlyossá vált kiszáradási folyamattal ami a Fancsikai-tavakat súlytja. Ez a helyzet már odáig fajult hogy a II-es tavon már a meglévő halállomány is pusztulásnak indult.
Ezért horgászok javaslata alapján úgy döntöttünk, hogy a Horgász Szövetséget megkeresve valamiféle megoldást próbálunk találni, hogy legalább a még megmaradt halállomány ne pusztuljon ki.
Mi, a horgászok javaslatait figyelembe véve 2 mentési lehetőséggel álltunk elő, amellyel megkerestük dr. Veres Ferencet a helyi MOHOSZ elnökét.
Az első javaslat a tó lehalászására vonatkozott, amelyet Veres úr nem tartott jó ötletnek, mivel az alacsony vizű és sok helyen akadályoktól teli mederrészen nem lenne sikeres a lehalászás.
Második ötletünk a 2015. január elsejétől érvényben lévő általános horgásztilalom feloldása. Ez az ötletünk arra alapult, hogy a még meglévő, és kilátástalan állapotban lévő halállomány inkább kerüljön a horgászok asztalára mint egy környezeti katasztrófát okozva, és nem utolsó sorban állatvédelmi törvényeket sértve magukra hagyva pusztuljanak el.
Ezt a javaslatot a helyi MOHOSZ vezetősége támogatja, így azt a holnapi napon hivatalos közleményben juttatják el az érintett horgász-egyesületeknek.
Azt Veres úr is kihangsúlyozta hogy mivel valóban kilátástalan mind két Fancsikai-tó helyzete, ez a legjobb megoldás a még meglévő halállományra vonatkozólag. A mai napon egyeztetett a H.B.Megyei Halászati Főfelügyelőséggel, akik szintén támogatták a horgász tilalom feloldását.
A helyi MOHOSZ vezetése úgy döntött, hogy a Halászati Főfelügyelőséggel karöltve a Fancsikai horgászati tilalmat május 30.-án, a pontytilalom végén oldják fel. Ezek után a Fancsikai tavakon horgászatra az jogosult, akinek valamelyik a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség által kezelt vizre érvényes 2015-ös területi engedélye van. Horgász szabályzat a 2014-es területi jegyen megjelöltek szerint.
Tudjuk hogy ezzel a javaslatunkkal, intézkedésünkkel amellyel a MOHOSZ-hoz fordultunk, nem a régi fényében ragyogó egykori horgászparadicsomot nyittattuk meg a horgászok előtt, de ha már annyit elérünk hogy ezek a halak ne méltatlan körülmények közt az iszapba ragadva pusztuljanak el már az is megérte.
..és végül de nem utolsó sorban megköszönöm dr. Veres Ferenc rugalmasságát amelyet kérelmünk ügyintézésében tanúsított.
A Horgász szövetség horgászati tilalom feloldásáról szóló hivatalos közleményét holnap jelentetjük meg az oldalon.
forrás:erdospusztai horgasz portal